Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

„Akadálymentes” magyar arany akadályfutásban

 

Pénteken végre igazi nyárias idő fogadta a versenyzőket és a szurkolókat az Olimpiai Sportparkban.

Ennek a teniszezők persze nagyon örültek, szóval igazi nagyüzem volt reggeltől a teniszpályákon. Férfi és női egyéniben is elődöntőket rendeztek, ezek kivétel nélkül nagy küzdelmet hoztak. Ugye az már csütörtökön eldőlt, hogy a magyarok párosban folytathatják csak, a női párosunk viszont még aznap este kiesett, ellenben a srácoknak még van esélye a jobb szereplésre.
Ami az atlétikát illeti a pénteki nap nem volt olyan sűrű, legalábbis a csütörtöki naphoz képest. Délután negyed háromkor éremátadó ceremóniákkal kezdődött a nap, aztán női rúdugrás döntőjében Gebauer Maja hetedik helyen végzett. Kicsivel fél négy előtt indultak a női száz gát küzdelmei, Bacsa Fanni a harmadik előfutamban új egyéni csúccsal, másodikként jutott a szombati döntőbe.


Ezt követte egy még nagyobb siker. Végre az atlétika pályán is hallhatjuk majd a magyar himnuszt, Horváth Karolina ugyanis rajt-cél győzelmet aratott a lányok 2000 méteres akadályfutó versenyében. „Próbáltam minél hamarabb „kilőni", hogy ne kelljen majd lökdösődnöm az akadályoknál és a vizesároknál, illetve szerettem volna a saját tempómat futni. A végére jó nagy előnyöm maradt, de már kezdtem fáradni, szóval kicsit féltem, hogy majd hátulról valaki lehajráz, de sikerült megtartanom az előnyöm. Igazából nagyon nehéz szavakba önteni, hogy most mit érzek, ahogy beértem elkezdtem sírni, hiszen soha nem gondoltam volna, hogy ez sikerülni fog, hihetetlenül boldog vagyok!" Karolina azt is elmondta, reméli a jövőben is tudja tartani ezt a formáját és bízik abban, hogy felnőtt korában is hasonlóan tud majd versenyezni. A nagyszerű magyar siker után sajnos nem következett újabb, hiszen a fiúk 4X100 méteres váltója egész egyszerűen elváltotta magát, így nem tudták abszolválni a távot. A lányok viszont megnyerték futamukat, szóval ők ott lesznek a szombati döntőben.

 

 

F. D.

Fotó: Lakatos Krisztián

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!