Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

A kosaras fiúk is gőzerővel készülnek a győri EYOF-ra

 

Az U16-os fiú kosárlabda-válogatott gőzerővel készül a győri EYOF küzdelmeire. A tornára  a rendező Magyarország mellett 7 csapat kapott meghívást az elmúlt évi augusztusi, lengyelországi Európa-bajnokságon elért eredményei alapján.

„Igen rangos torna vár ránk. Nagyon erős mezőnyben kell helyt állnunk – kezdte Váradi Attila vezetőedző az olimpia.hu-nak adott interjúban. - Tanulni megyünk Győrbe, hiszen az ott pályára lépő ellenfeleink közül még edzőmérkőzésre sem tudnánk megnyerni egyik válogatottat sem. Jelenleg 22 fős kerettel készülünk. Sajnos a 206 cm magas Krasovecz Ádám, aki az Ulm csapatában játszik, nem tud a csapattal készülni. Jelenleg sérült, operáció vár rá. Utána tudhatjuk meg, hogy számíthatunk-e rá a csapatban. Már több összetartásunk volt, de a munka főbb állomásai majd az iskolaév zárása után kezdődnek. Csapatunk az EYOF előtt kétszer is megmérkőzik a lengyelekkel, s ha Irán fiataljai megkapják a beutazási vízumot, ők is ellenfeleink lesznek. Mi mindent megteszünk maximálisan azért, hogy becsületesen helyt álljunk ebben az igen  erős mezőnyben” – fejtette ki a csapatvezető.


Az EYOF-on a várható ellenfeleink lehetnek: Litvánia (Eb-2.), Törökország (3.), Horvátország (4.), Finnország (5.), Olaszország (7.), Németország (9.), Észtország (13.). Magyarország a B divíziós Európa-bajnokság szófiai tornáján végzett a 13. helyen.

Az EYOF-on július 24-26. között lesznek a csoportmérkőzések, 27-én szünnap, majd 28-29-én rendezik a helyosztókat.

A fényképen a lengyelországi Koninban rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén a magyar U16-os fiú válogatott tagjai: Fekete Dávid, Kopácsi Ákos, Verasztó Péter, Valerio-Bodon Vincent, Kovács Benedek Máté, Kiss Benedek, Dokmanovics Milán, Balázsi Soma, Kovács Kristóf, Lukács Norbert, Pintér Máté és Csikai András.

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!