Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Szép volt lányok!


Óriásit küzdve legyőzte a magyar lány kézilabda válogatott Romániát az EYOF fináléjában, így újabb aranyérmemmel gazdagodott a hazai mérleg. Pál Tamaráék végig kézben tartva a találkozót 30-23-ra nyertek.

A mérkőzés végén pedig óriásit robbant az aréna, hiszen a lányok több száz drukker előtt hajtották végre a bravúrt.

„Csak kapkodom a levegőt a boldogságtól, el sem hiszem, hogy sikerült. Elértük a célunkat, hihetetlen számomra. Egy EYOF siker nem adatik meg mindenkinek és most, itthon, mi lettünk a legjobbak. Nagyon éveztük az egész tornát, de azért az egy vereségért szomorúak voltunk, hiszen három éves veretlenségi sorozatot törtek meg. Viszont az is igaz, hogy a döntőben kell nyerni – nyilatkozta a boldog Pál Tamara."

 

„Rengeteg édesség járna nekünk most – mesélte viccesen a már túró rudiját majszoló Afentáler Sára. Nem akarok gondolkodni, megnyertük és kész, most még csak sodródom az árral és élvezem a helyzetet. "

Cs.D.

EYOF Győr 2017- O. Jakócs Péter

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!