Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Bemutatták az EYOF dalt és a fáklyát az önkéntes napon

EYOF Önkéntes Nap

A VolunTeam Building Day elnevezésű eseményen több mint ezer önkéntes ismerkedett feladataival és egymással, hogy felkészülten várhassák a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált. Az esemény keretei között felcsendült a The Biebers EYOF dala, és bemutatkozott az EYOF-fáklya is.

Az önkéntes nap legfőbb célja az EYOF lebonyolítását segítő önkéntesek általános, az önkéntesség alapelveit átadó elméleti és gyakorlati képzése volt, de emellett jutott idő a szórakozásra is. A program pénteken kora délután kezdődött az Egyetemi Csarnok területén, ahol az önkéntesek aktívan részt vettek már a rendezvényhelyszín kialakításában, az esemény előkészítésében is. Feladataik közé tartozott többek között a regisztráció, a ruhatár működtetése, a kiállító- és pihenő tér kialakítása, valamint a VIP vendégek, a kiemelt sportolók, a sajtó fogadása, kísérése is. Ezzel párhuzamosan a Mobilisban, vagyis a leendő Önkéntes Központban rövid elméleti képzésen is részt vettek az önkéntesek.

A program pénteken kora délután kezdődött az Egyetemi Csarnok területén...

Az esti programot Borkai Zsolt polgármester nyitotta meg, aki köszönetet mondott az önkénteseknek, hogy regisztrálták magukat, eljöttek a felkészítésre, és segíteni szeretnék hazánk első olimpiai multi-sporteseményének lebonyolítását. „Azt kérem Önöktől, hogy ez a lelkesedés tartson ki a rendezvény végéig, hiszen nagy feladatok várnak ránk. Egy felejthetetlen sporteseményt rendezünk ötven ország fiataljainak részvételével, miközben megmutathatjuk Győrt és a magyar kultúrát Európának." A polgármester hangsúlyozta, lassan a hajrára fordulunk, elkészülnek a létesítmények, minden a helyére kerül, és július 23-án megkezdődik a győri EYOF, amelynek sikerességéhez nagyon számítunk az önkéntesekre.

A fáklyát a készítők részéről Bogisich Ferenc a QP Zrt. vezérigazgatója és Pató Ferenc, a cég műszaki vezetője mutatta be.

A fáklyát a készítők részéről Bogisich Ferenc a QP Zrt. vezérigazgatója és Pató Ferenc, a cég műszaki vezetője mutatta be. Mint elmondták, alumínium ötvözetből készült, 650 milliméter magas, a teteje egy 160 milliméteres körbe helyezhető bele. A 2,3 kilogrammos tárgyat öt-hat látványterv közül választották ki, több hónapon keresztül készült, működését február óta folyamatosan tesztelték.
Fekete Dávid alpolgármester, az EYOF önkéntes-igazgatója kifejtette, minden várakozást felülmúlt az érdeklődés, hiszen több mint kétezren regisztráltak önkéntesnek, és a kiválasztás után is több mint 1700-an segítenek majd ténylegesen a rendezvényen. Közülük 1200-an itt voltak, ismerkedtek egymással és a feladatokkal. „Az egész napos munka után jöhet a szórakozás, hiszen Soulwave koncerttel kedveskedünk az önkénteseknek!"
A fáklyának egyébként hamarosan komoly szerepe lesz, hiszen május 24-én (18:00 óra) megérkezik az EYOF lángja Győrbe, a városháza elé. A láng Borkai Zsolt polgármester és az EYOF sportági nagykövetei, köztük Berki Krisztián, Görbicz Anita, Jakabos Zsuzsanna, Karakas Hedvig és Pars Krisztián kíséretében érkezik a győri Városháza elé, ahol ünnepélyes keretek között helyezzük el az őrlángot. Erről a lángról gyújtjuk majd meg a fáklyát, amely május 27-én indul országjáró körútjára. A szerdai ünnepségen fellép a Győri Balett és Szalóki Ági is, illetve felcsendül a hivatalos EYOF-dal is, amelyet először éppen a pénteki önkéntes napon hallhatott a közönség, és amelynek videoklipjét a hét elején forgatták Győrben. A The Biebers nem csak az esemény dalát játssza el május 24-én, de ingyenes 60 perces élő koncertet is ad.

Győr, 2017. május 19.

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!