Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Győri BL győztes mondta a fogadalomtétel szövegét

Letette az esküt a győri 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szereplő magyar csapat. A fogadalom szövegét Pál Tamara, a Győri Audi ETO KC BL győztes kézilabdázója mondta.

A vasárnapi nyitóünnepséggel megkezdődő és jövő vasárnapig tartó EYOF a 14 és 18 év közötti fiatalok versenye, amelyen tíz sportágban 130 versenyszámot rendeznek.

"Nagy ünnep előtt álltok, nagy várakozással, erős szívdobogással. Egykori olimpikonként átérzem, ami bennetek van" - mondta a fogadalomtétel előtt Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, aki hajnalban érkezett meg Lipcséből, ahol Szatmári András jóvoltából 27 év elteltével nyert ismét magyar férfi kardozó egyéniben világbajnoki címet. Kiemelte, a sport mellett a kultúra, az oktatás és a fair play is szerepet kap az EYOF-on.

"Szerencsések vagytok, hogy ilyen fiatalon egy hazai eseményen válhattok az olimpiai család részévé. Kívánom, hogy ez egy mérföldkő legyen számotokra az ötkarikás szereplés felé."

Emlékeztetett rá: a magyar versenyzők eddig 181 érmet, köztük 62 aranyat szereztek a nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválokon.

"Mindannyiunk ünnepe az EYOF, hazánk első olimpiai eseménye. Ahogy nektek verseny az EYOF, úgy Magyarország rendezőként száll ringbe. Eredményes versenyzést, Győrnek sikeres rendezést kívánok. Büszkék vagyunk rátok, büszkék vagyunk Győrre!" - tette hozzá.

"Mindig nagy öröm elhivatott, tehetséges, fiatal sportolók körében lenni. Nagy lehetőség számunkra, hogy a vizes világbajnoksággal, a világ harmadik legnagyobb sporteseményével egy időben e nagyszabású, olimpiai rendezvényt is hazánkban köszönthetjük" - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Hozzátette, az EYOF célja, hogy a fiatalság nevelésével hozzájáruljon a világ szebbé és békésebbé tételéhez, és ez a sporton keresztül valósul meg. Mint fogalmazott, "vezérelvünk a barátság, a szolidaritás, a szabályok betartása, a fair play és a nemes küzdelmek megtartása".

"A legnagyobb reménységeink vagytok, a jövő olimpiai bajnokai és példaképek lehettek. Bebizonyítottátok, hogy tehetséggel és kitartással úrrá lehet lenni a küzdelmes napokon. Magyarország büszke fiatal reménységeire!" - folytatta.

A fogadalomtétel szövegét Pál Tamara kézilabdázó és Zombori Gábor úszó mondta elő a Budapest Kongresszusi Központban rendezett szombati ünnepségen, a 152 sportoló Kulcsár Krisztiánnal és Fábián László csapatvezetővel mondta el az esküt.

A magyar csapatot 24 atléta, 12 cselgáncsozó, 6-6 kajak-kenus és kerékpáros, 15-15 fiú és leány kézilabdázó, 12-12 fiú és leány kosárlabdázó, valamint röplabdázó, 4 teniszező, 6 tornász és 16 úszó alkotja. A sportszakemberekkel, csapatirodával, edzőkkel, orvosokkal, masszőrökkel együtt 204 fős a delegáció.

A győri eseményre ötven országból 2500 sportolót és 1100 kísérőt várnak.

Az ETO Parkban vasárnap 20.30-kor kezdődő nyitóünnepségen a cselgáncsozó Sipőcz Richárd viszi majd a magyar zászlót.

forrás/fotó MTI- Mohai Balázs

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!