Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Komoly témát feszeget az EYOF első kísérőprogramja

Taurin Trauma címmel bűnmegelőzési musicalt láthat az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nulladik napjának közönsége szombaton este fél kilenctől a Dunakapu téren, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház előadásában.

A musical alapjait a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács által kiírt "Legyen a dal a tiéd!" című versenyre beérkezett zenék alkotják. Ezeket fűzi össze egy, a valóságot a fiktív világgal keverő önálló előadássá Olt Tamás rendező segítségével a nyíregyházi teátrum társulata. Arra törekedtek, hogy az ifjúság nyelvén megalkotott darabbal gondolatokat ébresszenek.

Molnár István Jenő, a Belügyminisztérium, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, stratégiai osztályvezetője elmondta, a két éve készült darab bemutatása a győri EYOF-on igazán aktuális. A musical három felvonása közül a középső a teljesítményfokozó szerekről szól, és arra próbál meg rávilágítani, humoros zenés formában, hogy milyen hatásai lehetnek ezeknek a sportolók által is használt teljesítményfokozó szereknek. A darab címe is ebből ered, a ma oly divatos energiaitalok egyik alkotó eleme a taurin. Olt Tamás, a rendező szövegíró úgy gondolta, hogy ez a cím összefoglalja a darab tartalmát és mondanivalóját is.

 

A musical különböző szemszögből ábrázolt történeten keresztül mutatja be a szerek romboló hatását. Egyrészt ahogy a főhős megéli, elmeséli a vele történteket, a másik szempont megmutatja a valóságot, hogy mi történt a bódult állapotban. A "betépett" állapotot illusztrálja, és a "józanság" pozitív következményeit. Végső tanulsága, hogy szeretettel és családi összefogással a rossz legyőzhető. A musical 14 éven felülieknek szól, az ifjúság nyelvén. A zene és a színpadkép által azonban nem csak a magyar fiatalok, de a külföldi diákok is megérthetik a darab lényegét, a közvetíteni kívánt tartalom üzenete eljut a nézőkhöz.

Fotó: Móricz Zsigmond Színház

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!