Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Örök és el nem múló barátságok köttettek az EYOF alatt


A Dunakapu téren búcsúztatták még szombaton este a közel 1.600 önkéntest, akik időt, energiát nem sajnálva segítették az Európai Ifjúság Olimpiai Fesztivált.

– Nem rendezhettük volna meg minden idők legsikeresebb EYOF-ját nélkületek, köszönöm, hogy együtt megmutattuk: vendégül tudjuk látni Európát. Bízom benne, hogy ilyen összefogással lesz azért is, hogy Győr 2023-ban elnyerje az Európa Kulturális Fővárosa címet" - mondta el Fekete Dávid alpolgármester, az EYOF önkéntességi területének igazgatója.

Az este számos vidám pillanatot felidéztek az önkéntesek. Kiderült például, hogy ők is rendeztek a Mobilisben olimpiát: fedettpályás távolbanézés, babzsák ugró verseny, sunyi alvás versenyszámokban indultak többek között. Megmutatták, hogy lehet denevérként lógni a buszon, lépcsőn aludni, az akkreditációs kártyát pedig varázspálcaként lehet használni.

Az önkéntesek több mint 64 ezer munkaórát dolgoztak, s ha a szerződéseiket egymás mellé tennénk, 10,65 kilométert tenni ki a sor. A koordinátorok 66.799 darab rendszerüzenetet küldtek nekik a fontos információkkal. A zöld szín összekötötte és összekovácsolta az önkénteseket, életre szóló barátságok köttetek.



Több barátot szerzett az a Bakuból érkezett önkéntes lány is, aki magával viszi a Győrben önkénteskedők által aláírt magyar zászlót. Két év múlva ugyanis ott rendezik meg a következő EYOF-ot.

– Úgy mesélek majd Győrről, mintha a saját otthonom lenne! Találkozzunk Azerbajdzsánban, a tűz földjén! – köszönte meg az ajándékot.

EYOF Győr 2017 - Mészáros Mátyás

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!