Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Kőbán saját magát látja tanítványában

A többezer sportoló és edző között kétség kívül az egyik legnagyobb Kőbán Rita, aki kétszer nyert olimpiát, a kajak négyes tagjaként 1992-ben Barcelonában, 1996-ban Atlantában pedig K I 500 méteren győzött. Ha valaki tudja, milyen hangulata van egy ilyen eseménynek, az ő.

„Nagyon fontos, hogy megismerik ezt a miliőt, s megszokják azt, hogy az egész ország rájuk figyel, s ilyen nyomás alatt kell nekik versenyezniük. Hogy miként élik ezt meg, azt leginkább tőlük kell megkérdezni, de azért azt látom rajtuk, hogy élvezik a helyzetet” – mondta a korábbi kiválóság, akinek tanítványa, Szellák Szabina öt számban „ül” rajthoz.

„Egyértelmű a cél, a lehető legtöbb számban az A döntő elérése, ami itt az első négyet jelenti, s ha lehet ott a dobogóra odaérni. Itt nem az az elsődleges, hogy jól érezze magát a versenyző, a kajak-kenu az a sportág, ami fáj, de ha megvan a siker, annál nincs jobb érzés” – vélekedett a kétszeres olimpiai bajnok, aki a vasárnapi megnyitón az edzők részéről az eskü szövegét mondhatta el.

„Nagy megtiszteltetés volt számomra, Sydneyben, a „nagy” olimpián már volt abban részem, hogy vihettem a magyar zászlót, most pedig jött ez a lehetőség, szavakba nem nagyon lehet kifejezni, mit éreztem. Kicsit izgultam, mert először nem tudtam, hogy angolul kell mondani, de végül felkészültem, s azt gondolom, valamennyien jól megoldottuk a feladatunkat. Ami pedig a megnyitót illeti, életem egyik legszebb eseménye volt, pedig szerencsére volt részem néhányban. Megmondom őszintén, ez minden szinten megállja a helyét” – folytatta Kőbán Rita, aki kitért arra is, hogy Szabinában saját magát látja.

„Hasonló mondataink, mozdulataink vannak, s nagyon remélem, hogy legalább olyan karrier előtt áll, mint amilyenben nekem volt részem. Arra törekszem, hogy azokon a buktatókon és nehézségeken, amit én saját magam jutottam túl, átsegítsem, s neki könnyebb legyen az az út, amelyiken én végig mentem. Összességében azt gondolom, hogy azért a mai sportolóknak nem olyan helyzete, mint nekünk. Ha nem is egyszerűbb, de más, s sokkal több lehetőség áll rendelkezésükre. De ez törvényszerű, a világ ennyit fejlődött, értem ez alatt a sportágunkban többek között a technikát vagy a tudatos étrendet. Egy tényező nem változott: ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, s felérjen a csúcsra a tehetségen túl munka, alázat és szorgalom kell” – mondta végezetül az olimpiai bajnok edző.

 

Sz. G.

Fotó: Raczenböck Alíz

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!