Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Közösségi élmény, segítség és elhivatottság: édesanyaként az EYOF-on!

Rengetegen döntöttek úgy, hogy önkéntesen segítik a győri EYOF-ot, minden korosztály képviselteti magát. Venesz Klaudia két gyermekes családanyaként vállalta, hogy szabadidejét az eseménynek szenteli.

Klaudia alig múlt harminc, energikus, vidám és lételeme a pörgés. „Civilben" a Győri Filharmonikus Zenekar igazgatási asszisztense. Két gyermeket nevel, a 10 éves Péter és a 8 éves Ármint. Elevenek, egészségesek, vidámak. S elmondhatják magukról, hogy az anyukájuk az EYOF önkéntese. Klaudia a marketing osztály munkáját segíti.

– A Győri Filharmonikus zenekar mellett sok mindent láttam más és tapasztaltam, a szervezésben mindig is otthon éreztem magam, s emellett tanultam is a marketinget. Amikor meghallottam, hogy lehet jelentkezni önkéntesnek, rögtön gondolkozni kezdtem, hol tudnék a legtöbbet segíteni a Szervezőbizottságnak - kezdte a mosolygós édesanya.

Klaudiával egyébkén öröm beszélgetni, soha nem fáradt, mindig mosolyog és extra problémamegoldó képességgel rendelkezik. Lelkesen tekint az esemény elé, mint mondta: életreszóló élményben lesz része.

Látom mindenki micsoda energiákat mozgósít meg azért, hogy jól sikerüljön az EYOF, hogy minden a helyén legyen, minden információ eljusson az érintettekhez. Jó ennek a részese lenni! A gyerekek megértik, beszélgettem velük a rendezvényről, meséltem, hogy sok fiatal versenyez majd, s hogy nekik ez mekkora lehetőség. Ármin is tornázik, remélem egyszer ő is résztvevő lesz egy EYOF-on majd. A Győri Atlétikai Club pedig régóta megérdemelt már egy hozzájuk méltó helyet! Örülök, hogy ez megvalósult.

Ahogy beszélgetünk, látszik, hogy komolyan gondolja minden szavát, s egyébként is, sportos anyuka: fitnesz edzői végzettsége van, jelenleg is tart foglalkozásokat. A mozgás hobbi, feszültség levezető és ahogy fogalmazott, egészségesebb is lett tőle. Az igazgatási asszisztensi munkájából adódóan tisztában van a város turisztikai életével.

Lokálpatrióta vagyok, s látom, hogy Győr milyen tempóban fejlődik. Jó itt élni, örülök, hogy a gyerekeimmel itt élhetünk. Az EYOF csak ad a városnak, bár sokan fanyalognak. Viszont maga az esemény ideje alatt rengeteg versenyző, kísérőik, családtagjaik jönnek, akik látják milyen csodás is Győr. Az EYOF-ra felhúzott létesítmények pedig itt maradnak, használhatjuk őket s ez hatalmas dolog, sokan talán még nem fogják fel, de remélem hamarosan szembesülnek vele!

Klaudia már átvette az önkéntes egyenruháját, július 23-ától pedig a marketing csapatot erősíti. Úgy tervezi, esténként élményekkel gazdagodva mesélhet Petinek és Árminnak az EYOF csapat mindennapjairól.

HAK
Fotó: HAK

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!