Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Még mindig elámul

 

A belga fiú röplabdacsapat kapitánya, Matthieu Vanneste még mindig elámul az EYOF kapcsán. A magyarok elleni 3:1-es győzelem után elmondta: ilyen szintű tornán még nem sűrűn szerepelt.

„Fantasztikus ez az egész, bármerre megyek, képes vagyok arra, hogy megálljak egy pillanatra, s azt mondjam, wow. A hangulat, a rendezés, a közönség mind-mind csodálatos, egyhamar nem felejti el az ember az itt töltött napokat" – mondta a játékos, aki éremmel biztosan nem megy haza, hiszen a belga csapat legjobb esetben is ötödik lehet.

Ehhez a magyarokat kellett legyőzniük a pénteki helyosztón: „A hazai csapat ellen mindig nehéz játszani. Az első játszmában ez be is bizonyosodott, még szerencse, hogy sikerült újítanunk, s utána már kézben tartottuk a mérkőzést."

Sz. G.

Fotó: Káldy Ákos

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!