Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Minden idők legjobb Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiváját rendezheti Győr

A vasárnap esti hivatalos megnyitóval kezdetét veszi a XIV. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál. Az eseményt megelőzve nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak a győri Városházán.

A megjelenteket a szervezőbizottság elnöke, Győr város polgármestere, Borkai Zsolt köszöntötte. A sajtótájékoztatón elmondta, a város hét éve kezdte meg hazánk első olimpiai eseményének szervezését. A hét év rengeteg munkával telt, ám most, hogy Győrben köszönthetjük ötven ország fiatal sportolóit, mindannyian úgy érezzük, hogy a kemény munka gyümölcse beérett.

„Nagyon jó látni a fiatalok arcát, hogy boldogsággal és elégedettséggel vették birtokba az újonnan épült létesítményeket. Ehhez azonban nagyon sok ember kemény munkájára volt szükség."

Beszédében köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért, az Európai Olimpiai Bizottságnak a bizalomért, valamint köszönetet mondott a szponzoroknak, az önkénteseknek, és minden győrinek, mert az esemény mindannyiunk közös sikere.

A vasárnapi nemzetközi sajtótájékoztatón Kulcsár Kriszián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy 2012 decemberében, az európai olimpiai bizottságok 41. közgyűlésén, Rómában dőlt el, hogy Győr városa rendezheti a 2017-es EYOF-ot.

„Büszke vagyok a magyar csapatra, arra a 152 fiatalra, akik rajthoz állnak 10 sportágban ezen a versenyen! Büszkék vagyunk és hálával tartozunk Győr városának is. Ez a város az, amelyik megvalósította az álmunkat: olimpiai esemény otthonává vált Magyarország!"- zárta gondolatait a MOB elnöke.

Joseph Cassar, az EYOF Győr 2017 Koordinációs Bizottságának elnöke elmondta, meggyőződése, hogy Győr sikeres olimpiai eseményt rendez. Ismerve a fejlesztések korábbi terveit, biztos volt benne, hogy a város kitűnő házigazdája lesz az eseménynek, amiről most személyesen is meggyőződhetett. A győri rendezés sikerét jól mutatja, hogy a jegyek túlnyomórészben már elővételben elkeltek.

Raffael Pagnozzi, az Európai Olimpia Bizottság főtitkára beszédében köszönetett mondott a szervezőbizottságnak a kiváló helyszínválasztásért. Győr mindenképpen jó példával szolgál. Örömét fejezte ki, hogy az elkészült létesítmények a sportolók minden igényét kiszolgálják.

Janez Kocijancic, az Európai Olimpiai Bizottság megbízott elnöke köszönetet mondott a győrieknek, és jó barátjának, Borkai Zsoltnak a kiváló szervezésért és a pozitív hozzáállásért. A rugalmas, és mindenre odafigyelő szervezés a siker kulcsa. „Biztos vagyok benne, hogy Győr minden idők legjobb és legemlékezetesebb Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválját rendezi".

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!