Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Olimpiai Világnap

olimpiai helyszín

1884. június 23-án alapították meg Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. Coubertin célja a bizottság létrejöttével a francia katonák fizikai erőnlétének javításán túl a különböző nemzetek közti kapcsolat javítása volt.

132 évvel ezelőtt, a Sorbonne Egyetemen tartott kongresszuson 13 nemzet vett részt, köztük Magyarország is. Két évvel később, 1886-ban megtartották az első modern kori Olimpiai Játékokat Athénban, Görögországban.

Az Olimpiai Világnapon különböző, az Olimpiai Mozgalommal kapcsolatos eseményeket, sportversenyeket rendeznek világszerte, melyek célja, hogy mozgásra buzdítsák az embereket és megismertessék velük az Olimpiai Értékeket. A világnaphoz kapcsolódóan sport-, kulturális- és oktató programok kerülnek megrendezésre a MOZGÁS, a TANULÁS és a FELFEDEZÉS hármas pillérre épülve.

Magyarországon 1987 óta ünnepeljük ezt a napot a Magyar Olimpiai Bizottság kezdeményezésére. A Testnevelési Egyetem szoborkertjében sportvezetők, olimpiai bajnokok és korábbi élsportolók részvételével minden évben megemlékezést tartanak Coubertin báró szobránál.

Az Olimpiai Világnap mellett ezen a napon ünnepli születésnapját két Olimpiai bajnok vízilabdázónk is. Kárpáti György három alkalommal, 1956, 1960 és 1964-ben is tagja volt az Olimpiai Bajnok csapatnak, míg Kenéz György az 1976-os Játékokon erősítette a magyar csapatot. Ezúton kívánunk nekik Boldog Születésnapot!

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!