Kövess bennünket

közösségi
oldalaink

Már csak
van hátra.

hugoo

Sipőcz Richárd viszi a magyar zászlót

Az ifjúsági Európa-bajnok judós, Sipőcz Richárd viszi majd a XIV. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál július 23-i megnyitóján, a győri ETO Parkban a magyar zászlót.

A Magyar Olimpiai Bizottság az érintett sportági szakszövetségektől kért ajánlást a zászlóvivőre, akinek személyét Fábián László csapatvezető jelentette be. A judósok Mátraházán edzőtáboroznak, ahol a Magyar Judo Szövetség kedden délután edzőbizottsági értekezletet tartott; a megtisztelő feladatról Nagy András, a szövetség szakágvezetője, sportigazgatója tájékoztatta a versenyzőt.

„A szakmai megbeszélést megelőzően elmondtam Ricsinek, hogy ő viheti az EYOF-megnyitón a magyar zászlót, láthatóan elérzékenyült, a felkérést nagyon nagy megtiszteltetésnek vette" – mondta Nagy András.

Sipőcz Richárd óvodásként ismerkedett meg a sportággal, hamar a Győri Dózsa tatamijára került. Ma a Győri Atlétikai Clubban Gyimes Nikolett a mestere. A plusz 90 kilósok között versenyez, tizenháromszoros korosztályos magyar bajnok; nyert már ob-t a juniorok között is. A riói olimpia évében az ifjúságiak között öt Európa-kupából négyet megnyert, egyszer második lett. Első éves ifiként a finnországi korosztályos Európa-bajnokságot megnyerte 2016-ban, a csapattal ezüstérmes lett. A győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont és Gimnázium 9. osztályos diákja.

Szurkolói füzet

Szurkolói füzet

Győr térkép

Győr térkép

Polgármesteri köszöntő

Borkai ZsoltKedves Sportbarát,
Kedves Látogató!
Sok szeretettel köszöntöm a 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál hivatalos honlapján.

Nagy megtiszteltetés Magyarország és Győr városa számára, hogy elnyerte a 2017-es Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál rendezési jogát.

tovább olvasom

Rendező

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

HugooPost

HugooPost

Eyof kisérőprogramok

Hivatalos partnerek

Magyarország KormányaMagyar Olimpiai BizottságMagyar Atlétikai SzövetségMagyar Judo SzövetségMagyar Kerékpár SzövetségMagyar Kézilabda SzövetségMagyar Kosárlabda SzövetségMagyar Röplabda SzövetségMagyar Tenisz SzövetségMagyar Torna SzövetségMagyar Úszó SzövetségMagyar Kajak-Kenu SzövetségSzéchenyi István Egyetem

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyémánt fokozatú támogatók

Audi Hungaria  Delta csoport  ScitecGyőr Projekt GyőrSzol 

Arany fokozatú támogatók

AgroFeed Friesland Chango  QP Szentkirályi Kékkúti (Theodora)  Vidanet

Ezüst fokozatú támogatók

Ceres Coop Dr. Gogl Praktiker

Bronz fokozatú támogatók

Csipet snackÉdes Napok Eudent FodorHatos és társaDr. Orto MC Donalds Media Markt Palatia  ewopharmaRoland Divatház Vill-Korr

Médiapartnerek

M4 Nemzeti Sport Győr+ média Kisalföld Funzine

Szervezők

Győr MOB

Rendszerinformáció

A weboldal 320px-es felbontás alá nincs optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!